A mai baptizmus első úttörői azok az üldöztetésük miatt Angliából Hollandiába menekült hitvallók voltak, akik a bemerítés bibliai igazságát felismerve hitük vallomására 1609-ben Amszterdamban bemerítkeztek. Egy részük visszatért Angliába, és 1612-ben Londonban megalapították a jelenkori első baptista gyülekezetet. Az egyháztörténet azonban igazolja, hogy a kereszténység kétezer éves története során mindig voltak olyan evangéliumi csoportok, amelyek a baptisták által ma is vallott legfőbb bibliai igazságokat hirdették. Így a baptisták joggal látják úgy, hogy tanításuk és hitéletük gyakorlati forrása az Újszövetség és az őskeresztény gyülekezetek példája.

Elnevezésüket másoktól kapták, de elfogadták a magukénak. A „baptista” kifejezés bemerítőt jelent, s az Újszövetség eredeti görög szövegéből (baptidzó: bemeríteni, bemártani) származik, utalva arra, hogy a baptisták hitvallás alapján és bemerítéssel keresztelnek Jézus Krisztus rendelkezésének és az újszövetségi gyakorlatnak megfelelően.

A baptista közösségek a kereszténység protestáns felekezeteinek sorába tartoznak. A mai baptizmus tanítását és gyakorlatát a reformáció idején a harmadik ágat képviselő anabaptista mozgalmak mérsékelt, biblikus csoportjai közelítették meg legjobban. Szokás a baptistákat a szabadegyházak között is említeni. A szabadegyházak történetileg az államegyház vagy a népegyház intézményének elutasítása jegyében jöttek létre. Az állam és az egyház szétválasztásának hívei. A személyes döntésen alapuló, önkéntesen vállalt, tevékeny gyülekezeti tagság elvét vallják. Nagy hangsúlyt helyeznek a Bibliához való ragaszkodásukra, amely összekapcsolja a szabadegyházakat a reformáció egyházaival a reformáció egyik legfontosabb alapelvének, a sola scriptura elvének vállalásában, amely azt fejezi ki, hogy egyedül a Szentírás hitük és életük zsinórmértéke.

Magyarországon a baptista közösséget a kisegyházak körében is említik, bár ezt nemzetközi méretekben már nem szerencsés használni, hiszen a bemerített baptisták száma a világon meghaladta a 43 millió főt. (Családtagokkal, látogatókkal együtt 100-120 millió ember tartozik a baptista gyülekezetek vonzáskörébe.)

Újabban a történelmi egyház megnevezéssel is illetik a Magyarországi Baptista Egyházat, utalva ezzel arra, hogy több mint 150 éves múltra tekint vissza hazánkban. A baptistákkal – bár csak közvetetten – szellemi rokonságban álló elődeinknek tekinthető anabaptisták már 1523-ban megjelentek országunkban. 1546-ban anabaptista hutteriták csoportjai telepedtek meg a Felvidéken, majd Nyugat-Magyarországon. Kezdettől fogva üldözések érték őket. Erdélyben Bethlen Gábor fejedelem – aki a vallási türelem híve volt – telepítette le a hutteritákat (akiket habánoknak is neveztek) 1621-ben. A habánok hozzájárultak Erdély iparának felvirágzásához, és komoly művészi értéket képviselő kerámiáikról is híressé váltak. Az anabaptista közösségek Mária Terézia uralkodása idején szűntek meg Magyarországon. Egy részük kényszerből katolizált, más részük Oroszországba menekült, majd onnan sokan Amerikába vándoroltak ki.

A baptisták száma hazánkban a századfordulón növekedett jelentősen. 1883–1907 között a magyarországi baptisták gyarapodása százalékosan csaknem annyi volt, mint Európa másik 17 országában együttesen. Az 1895. évi XLIII. tc. alapján a baptista közösség 1905-ban államilag elismert felekezet lett. Az első világháború után az elcsatolt területekre került a baptisták több mint kétharmada. Ma is többen vannak magyar nyelvű baptisták a környező országokban, mint az anyaországban. A két világháború között a trianoni határokon belül maradt gyülekezetek tagjainak létszáma az eredményes misszió folytán megduplázódott. A második világháborút követően néhány évig további növekedés volt tapasztalható, majd következett a visszaszorítottság 40 éve, ami a taglétszámban csökkenést eredményezett. Az utóbbi években bontakozó új lehetőségekkel a baptista gyülekezetek is élni szeretnének.

Összefoglalóan szólva a baptisták legfőbb sajátosságairól elsőként kell említenünk a Szentírás kizárólagos tekintélyének elismerését. Nem fogadják el, hogy bármilyen egyházi hagyomány a Bibliával (a teljes Írással) egyenrangú vagy azt meghaladó tekintélyre tarthatna igényt. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének például hitvallásaik, melyeket tiszteletben tartanak, ezek azonban nem állhatnak az Ige fölött. Egyébként a közös keresztény örökség részeseiként elfogadják az apostoli hitvallásban és a nicea–konstantinápolyi hitvallásban megfogalmazott alapvető és általános hitigazságokat.

A baptisták az újszövetségi Szentírásból megismerhető önálló gyülekezetekben élnek. Gyülekezeti taggá csak megtért, önkéntesen csatlakozó, hitéről vallást tévő és bemerítkezett személy lehet. Vallják az egyetemes papság elvét, gyakorolják a gyülekezeti fegyelmet a lelki élet tisztaságának megőrzése érdekében. A gyülekezetek lelki és anyagi ügyeiket önállóan intézik. A gyülekezetek háztartása az önkéntes adakozásra épül. Istentiszteleteik bensőségesek, melyeken előtérben áll az igehirdetés. A baptisták egész történelmük során küzdöttek a lelkiismereti és a vallásszabadság megvalósulásáért, a „szabad államban szabad egyház” eszméjének hirdetői.

Végül egy olyan sajátosságot említünk, amelyet a baptista gyülekezetek mindig fontosnak tartottak: ez a lélekmentés. Az „európai baptizmus atyja”, Johann Gerhard Oncken mondta: „Minden baptista misszionárius.” Ez azt jelenti, hogy minden gyülekezeti tag küldetése az evangélium hirdetése, a Jézus Krisztusról való bizonyságtétel azok felé, akik még nem hallottak róla, nem ismerik őt, vagy akiknek valamiféle téves elképzelésük van az üdvösség felől. A Megváltó szeretetét hirdetjük, akiről ez van megírva:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”  (János evangéliuma 3. részének 16. verse.)