Magyarországi Baptista Egyház

Filadelfia Integrált Szociális Intézmény

KEVE Társaság, Értékvezérelt vezetés kurzus

vezetes2

Kedves Barátunk!

Társaságunk 2017-ben indította el Keresztény Vezetői Akadémiáját az Értékvezérelt vezetés kurzusával. Ehhez 2018. folyamán kapcsolódott az Elkötelezett vezető kurzus.

Kurzusainkon műhelymunka keretében fejlődünk közösen egymás tapasztalataiból, a vezetéstudomány korszerű ismereteiből és a soha el nem évülő bibliai vezetői példákból.

A 2024/2025-ös tanévben az Elkötelezett vezető kurzusra invitáljuk az érdeklődőket, tanulni, fejlődni vágyókat. A részletek honlapunkon ITT és az alábbi linken elérhető ismertetőben találhatók meg.

Elkötelezett vezető kurzus 2024/2025 ismertető

A kurzus részeként csoport coaching lehetőség is felajánlásra kerül a résztvevők számára. A képzés fő témakörei: Jellem, Konfliktuskezelés, Vezetői etika, Hiteles keresztény a XXI. században. A kurzus két témájába (Jellem és konfliktuskezelés) engednek betekintést az alábbi podcast beszélgetések.

A jellem hősei
Béketeremtő konfliktuskezelés

Amennyiben a képzés felkeltette érdeklődését, bátorítom a jelentkezésre, kérdések esetén szívesen állunk rendelkezésre.
Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 15.

Jelentkezem

Ha ismer olyan keresztény vezetőt a környezetében, aki számára érdekes lehet a kurzuson való részvétel, akkor megköszönöm, ha személyes ajánlással továbbítja meghívónkat.

A mihamarabbi találkozás reményében,

Üdvözlettel,

Dr. Szalai Zsolt
a KEVE Társaság elnöke

Scroll to Top