Magyarországi Baptista Egyház

Filadelfia Integrált Szociális Intézmény

Az idősek és a zene világnapja – KORTALAN ZENE

Plakát az eseményre

Az idősek és a zene világnapja – KORTALAN ZENE

Liszt Ferenc hajtincseitől Olinka festményeiig

A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ szeptember 29-én, pénteken, egy összművészeti rendezvénnyel köszöntötte az időseket és emlékezett meg a nemzetközi zenei világnapról a gödöllői baptista imaházban.

Házigazdaként Lőrik Levente lelkipásztor köszöntötte a nemcsak a környékről, de akár több száz kilométer távolságból is érkező érdeklődőket, akik teljes egészében megtöltötték az imaházat. Ezt követően Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere és Mészáros Kornél lelkipásztor, a Magyarországi Baptista Egyház korábbi főtitkára mondta el az ünnephez kapcsolódó gondolatait.

A jelenlévőket a „Jézus jó barát” című dicsőítő dallal ajándékozta meg a gyülekezet énekkara, majd be is vontak mindenkit a közös éneklésbe, hisz Lőrikné Cserepka Eszter vezetésével magunk is – először csak félszegen, majd egyre bátrabban – váltunk a nagy kórus tagjaivá.  A gyülekezet gazdagon meg lehet áldva zenei tehetségekkel, mert a közös éneklés után egy helyi családi produkcióban gyönyörködhettünk: Ionescu Írisz Handel: Largo című művét adta elő fuvolán, míg a zongorán édesanyja, Révész Éva kísérte.

A zenei blokk után a zene prózában folytatódott. Vendégelőadónk Kovács Géza nemzetközileg elismert zenei szakember, művészeti menedzser volt, aki több évtizedes sikeres pályafutása során igazgatóként vezette a MÁV Szimfonikusokat, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, valamint a Magyar Rádió Zenei Együtteseit. Sivatag vagy virágos rét? Zenei mindennapok, zenei ünnepek című előadását hallgatva évszázadokat és földrészeket átívelő, izgalmas képzeletbeli utazásban lehetett részünk, mely során bepillantást nyerhettünk a hazai és nemzetközi zenei élet kulisszatitkaiba, korunk és a régmúlt zenei menedzsereinek izgalmas életébe, annak egy-egy különleges pillanatába. Így esett szó többek között Liszt Ferenc elképesztő népszerűségéről és az ezt mesteri módon előidéző és kihasználó menedzseréről is, aki nem átallotta elterjeszteni, hogy Liszt rajongói már a mester hajtincseiért is ádáz harcot vívnak, így garantálva, hogy a következő városban már a koncert meghirdetésekor kitört a hisztéria és mindenki ott akart lenne az előadáson.

A vidám pillanatok mellett természetesen nem mehetünk el szó nélkül azon bátor és elszánt művészek példája mellett sem, akik háborús övezetekben az egyedül maradt vagy a mélyszegénységben élő gyermekeknek a zene erejét kihasználva mutattak életcélt azzal, hogy zenekarokat, kórusokat alapítottak az elhagyottakból. Dél-Amerikától a Közel-Keletig számtalan példát találunk erre a misszióra.

Az előadást követően egy igazi muzsikus csodagyermeket ismerhettünk meg a gödöllői Frederich Chopen Zeneiskola és AMI ifjú tanulójában, Braun Áronban, aki fiatal kora ellenére már számos nemzetközi rangú zenei megmérettetésen van túl – óriási sikerrel. Két évvel ezelőtt, 13 éves korában, elnyerte a Virtuózok V4+ nemzetközi versenyen a legjobb magyar indulónak járó díjat, mint ütőhangszeres művész. Azóta pedig már mint komponista is előkelő helyezést ért el egy diákoknak meghirdetett online zeneszerzői versenyen A tékozló fiú című szerzeményével, ami az ünnepségen is felcsendült egy nagyon igényesen összeállított kisfilm formájában. Az Áron komponálta zenét egy képanyag és narráció tette még hatásosabbá. A kisfilm lejátszása után egy rövid beszélgetés során kicsit közelebbről is megismerhettük az ifjú alkotót. Színes és szeretetteljes személyisége, a munka és a művészetek iránti elkötelezett alázata mellett mély istenhite is nagy hatást gyakorolt a közönségre. Braun Áron! Leszel Te még Gödöllő nagy szülöttje!

Az ünnepség legfiatalabb részvevője után a délutánt a város alkotóművészeinek doyen-je, Dr. Pataki Pál zárta, aki a Korod miatt ne aggódj című saját költeményét adta elő, mellyel mindannyiunk szívéhez szólt.

Serafin József, a szociális módszertan vezetője felhívta a megjelentek figyelmét egy kiállításra, melyet Gelencsérné Dr. Bellér Ilonka, művésznevén Olinka festményeiből állítottunk össze az imaházban, majd egy Babits idézettel tette teljessé az alkalmat:

„Mindenik embernek a lelkében dal van

és a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek.”

Csodás délutánt tölthettünk együtt, sokat gazdagodhattunk tudásban és élményekben egyaránt. De hogy az egészségünk továbbra is rendben legyen, ehhez kaptunk segítséget a Baptista Szeretetszolgálat által biztosított Béres cseppekkel, melyeket a jelenlévő vendégeink és az őket delegáló szociális intézmények között osztottunk ki.

 

 

Scroll to Top