A hajdúböszörményi MBE Emmaus Idősek Otthona az utóbbi hetekben izgatottan készül arra, hogy videóra vegye a saját Jerusalema-verzióját. Az örömtánc kihívás Afrikából indult világhódító útjára a koronavírus járvány idején. Az üzenete, hogy mutassuk meg az örömöt és a boldogságot nehéz helyzetben is, sokunkban visszhangra talált. Hazánkban a járvány éppen lecseng, de az üzenet továbbra is aktuális. Így gondolja ezt Bárdosné Révész Ágnes, intézményvezető is, akivel az alábbi interjú készült. Ő és az egész otthon, azért vállalkoztak arra, hogy részt vesznek a kihívásban, mert többek között szerették volna sokak számára is érzékletes módon megmutatni, milyen örömet jelent a nyitás több hónapos bezártság után.
Honnan jött az ötlet, hogy részt vegyetek a Jerusalema kihívásban?
Április 22-én az egyik munkatársam feltöltötte a munkahelyi Messenger csoportba a Jerusalema kihívás egyik videóját, ami egy idősek otthonában készült, azzal a kérdéssel, hogy Ki lenne benne egy ilyen videóban? Az ötlet sikert aratott. Olyan szinten lelkes volt mindenki, hogy nem volt nehéz eldönteni, hogy belevágunk. Természetesen a fenntartónkat és más, külsősöket, a barátainkat, ismerőseinket is megkérdeztük a dologról. Volt, aki azonnal jó ötletnek találta, volt, akivel hosszabban kellett beszélni róla, de végül mindenki mögénk állt. A sok bezártság után itt a tavasz, és végre kezd valami élet lenni, és ez a kihívás sokat segít, hogy mi is lendületet vegyünk. Amikor próbálni kezdtünk, akkor még nem volt ekkora nyitás, eredetileg az volt a koncepció, hogy az otthon megcsinálja, és a lakók közül is részt vesz benne, aki szeretne, és a videót elküldjük a hozzátartozóknak. Ez az ötlet a járványügyi szabályok lazulásával, a nyitás után úgy változott, hogy most az a cél, hogy megmutassuk, hogy de jó, hogy együtt lehetnek a családok. A hozzátartozók is lelkesek, sokan szívesen részt vesznek benne, és tudomásom szerint ebben egyediek leszünk, ilyet még nem láttam más Jerusalema videókban.
Ki mindenki vesz részt benne?
A dolgozók, a karbantartók, konyhások, takarítók, nővérek mindenki, a lakóink és a hozzátartozóink is. Mindez azonban önkéntes alapon történik, senkinek sem kötelező. A hozzátartozókkal egyenként felvettük a kapcsolatot, és felmértük, hogy ki jönnének. A feltétel a védettségi igazolvány. Akik családtagok, azok együtt táncolnak, mozognak, tolószékkel vagy a saját lábán, ki mire képes és hajlandó. Az időseink közül azok, akiknek a hozzátartozója nem jön, mert nincs, vagy nincs védettségi igazolványa, azokat a nővérek fogják segíteni.
Ki fogja össze az akciót?
A mosónőnk Judit, akit én csak kreatív igazgatónak hívok, találta ki a koreográfiát. Előtte megnézett sok oktatóvideót. Menet közben alakultak a mozdulatok, mindenki tehetett javaslatot, azután menet közben kiforrta magát a teljes mozdulatsor. Az alap egy kb. 4 perces tánc, amit mi, a dolgozók táncolunk. Akik nem szeretnének ebben részt venni, mert nem akarnak táncolni, azok ritmusra csinálnak valamit. Ezen kívül a felvételen szeretnénk mindenkit megmutatni a saját munkaterületén, esetleg az időseket is a környezetükben. Erre is van sok ötletünk, bőven kitölti a tervezett 3-4 percet, ezt majd egyeztetni fogjuk a videóssal.
Ez egy kiváló csapatépítés, nagyon kellett nekünk. Minden nap gyakorlunk, ebéd után fél kettőkor, mindenki tudja ezt, és úgy is készül rá. Aki műszakban van, mindig jön, de aki otthon van, és ráér, az is gyakran bejön. A lakók közül is többen kijönnek az udvarra, ahol gyakorlunk, megnézik, hogy haladunk, és véleményezik is.
Többen ágyhoz kötöttek vagy demensek, őket hogy próbáljátok bevonni?
Amikor kialakult, hogy megcsináljuk, akkor minden idősnek elmondtuk, hogy mit tervezünk. Mivel a próba éppen a szieszta idejére esik, ezért nagyra értékeljük, akik veszik a fáradságot, hogy megnézzenek minket. Azért, hogy minél többen láthassák, hogy hogy haladunk, nemrégiben, az egyik próba után, végigmentünk az egész házon, bementünk minden szobába, és táncoltunk az időseknek a zenére. Egy néni kivételével jól fogadták, örültek neki, integettek, tapsoltak vagy megöleltek, volt, aki egy-egy mozdulat leutánzásával, a táncba is bekapcsolódott. A hozzátartozókat pedig egyenként hívtuk fel, a mi intézményünk nem nagy, meg tudjuk ezt tenni. Velük egyébként is rendszeres a kapcsolattartás más dolgokban, úgyhogy a beszervezésük nem igényelt sok extra energiát. Most úgy látjuk, körülbelül 20 hozzátartozó fog eljönni a felvételre. A lelkesedést mutatja, hogy lesz olyan idős, akit előtte fodrászhoz is elvisznek.
Ez az akciónk természetesen nem az első, amivel a bezártságot oldani próbáljuk. Ősszel volt egy ötletünk, ami szintén nagy sikert aratott az időseink körében. Befogadtunk két cicát, megfelelően előkészítve, állatorvosi ellenőrzés után, és bevittük az idősekhez. A reakciók jól mutatták, hogy mennyire ki vannak éhezve az érintésre, ölelgetésre, simogatásra. Az idősek hasonlóan reagálnak az emberekre és az állatokra. Akik nyitottak az állatokra, azok általában az emberekre is, még akkor is, ha demens, és fordítva: aki elutasította a cicákat, az általában is elzárkózó, és ez nem függ össze a demenciával. A cicák jól megérezték ezt, és akik nem akarták őket, azokhoz ők sem mentek oda.
Mekkora anyagi megterhelést jelent ez az intézménynek?
A költségeket felmértük, vállalhatónak találtuk, és még az sem kizárt, hogy lelkes támogatóktól is kapunk segítséget. Folyamatban vannak a szerzői joggal kapcsolatos adminisztrációs feladatok, és az adatvédelmi előírásoknak is igyekszünk eleget tenni, amiben külső segítséget is kértünk. Mindenki készséges volt, segítettek, reméljük, hogy ezzel is minden rendben lesz. Ezt a költségelemet még nem tudjuk pontosan, mennyi lesz, de néhány tízezer forintnál valószínűleg nem több. Találtunk egy videós szakembert, aki jutányosan elvállalta a technikai feladatokat, a felvételtől a vágáson át a kész videóig. Van egyenmaszkunk, amit szintén Judit, az ötletgazda varrt meg mindenkinek. Ezen kívül csináltattunk minden dolgozónak egy pólót, rajta van a keresztneve, élénk világoskék, ami jól illik a fehér nadrághoz, és majd munkaruhaként is használhatjuk. Egyébként is szorgalmazom, hogy színesben dolgozzunk, az vidámmá teszi az otthont. Ha minden évben más-más színű pólót csináltatunk, akkor egy idő után szép színkavalkád lesz. Az időseknek is feltűnik, ha színesben vannak a nővérek, és dicsérik őket.
A megosztást hogy tervezitek?
A kész videót a Youtube-ra szeretnénk feltenni. Fél évre kértük a jogokat, korlátlan hozzáféréssel, hogy a külföldön élő hozzátartozók is láthassák. Izgatottan várjuk a folytatást és reméljük, hogy az az üzenet, amit ki szeretnénk fejezni, azt hogy mennyire örülünk a nyitásnak, a környezetünkben élőkben is örömöt fog kiváltani.
Az egész történetnek van egy erős humánpolitikai felhangja is, ezért az interjúhoz hozzákapcsoljuk Kovács-Miklósi Judit – ötletgazda, mosónő, „kreatív igazgató” – gondolatait
Megláttam egy táncos videót, ami egy idősek otthonában készült. Az ötlet, hogy mi is csináljuk meg, hirtelen jött. Először féltem is, hogy elhamarkodott, de a pozitív visszajelzéseknek örültem. És ha már az én ötletem volt, és bár nem vagyok egyébként táncos lábú, érzem a felelősséget, hogy az egész megvalósulhasson. Azt tapasztalom, hogy jót tesz nekünk, jó közösségépítő és a feladat összekovácsolja a csapatot. Eleve úgy lett felajánlva, hogy önkéntes, és végül úgy alakult, hogy csak egy ember nem vesz részt benne. A tánc mellett, hogy milyen legyen a koreográfia, amit mindenki meg tud tanulni és egyszerre tudjuk csinálni, a többi dolgot is meg kell szerveznünk, például, hogy milyen legyen a ruha, a helyszín, a felvétel. A munkahelyi hangulatnak is jót tesz mindez. Már délelőtt beszélünk róla, hogy lesz-e próba, mi hogy legyen, vagy módosítsunk-e az időponton az időjárás miatt, vagy ha egy nap kétszer is próbálunk, akkor abban is mindenki benne van. És nemcsak itt, hanem otthon is gyakorolja mindenki, és gyakran azok is bejönnek, akik éppen nincsenek műszakban. Sokat nevetünk közben, jó a hangulat. Két hét napi gyakorlás után tartunk, ott, ahol most, hogy körülbelül 90%-osan felkészültünk. Az időseknek a próba megnézése pedig időtöltés, kibillenti őket a monoton hétköznapi életből. És alapvetően minden miattuk van. Hónapok óta be vannak zárva, és nem találkoztak a családtagjaikkal. Mindannyian átéltük a bezártságot, de mi munka után a családunkhoz mentünk haza, ők pedig nem. Ez is egy lehetőség, ami összehozza, összefogja őket újra. Amikor az egyik délután bementünk az idősekhez és táncoltunk nekik, akkor ők is mozogtak velünk. Nevettek, mosolyogtak, feldobódtak, ez már megérte. Életemben nem fogom elfelejteni azt a délutánt, annyi örömöt adott. Bízom benne, hogy jó lesz, mert az biztos, hogy mi mindent beleadunk.