„…meg is nősültem, itt tartottuk az esküvőt is” – párkapcsolat, házasság egy fogyatékos támogatott lakhatásban
Dági Csilla, Kreiczer Tímea esetfelelősök írása
A fogyatékosok párkapcsolati igényei semmiben sem különböznek a társadalmi átlagtól, nekik is szükségük van arra, hogy szeressenek és szeretve legyenek; a testi,- értelmi,- érzékszervi,- pszichoszociális fogyatékosság, nem kell, hogy együtt járjon érzelmi fogyatékossággal.
A támogatott lakhatás különösen kedvező helyzetet teremt a közösségi életvitel kialakítására.
Ez a lakhatási forma lehetőséget biztosít az igénybe vevők számára a nagyobb mértékű önállóság megélésére. A szolgáltatások illeszkednek az egyéni célokhoz, szükségletekhez, képességekhez. Kiemelkedő szerepet kap az integráció a munkában, lakhatásban, produktív életmódban, valamint a közösségi élet és az interperszonális kapcsolatok vonatkozásában is. A Baptista Szeretetszolgálat Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások Intézménye 18 férőhelyen, 3 telephelyen biztosít támogatott lakhatási szolgáltatást fogyatékos személyek számára 2009 óta. Lakásainkban 6 fő, szobánként 2-2 fő elhelyezését tudjuk biztosítani. Ezek a lakások lakótelepi társasházak, melyek maximálisan elősegítik klienseink számára a közösségi életet. A szobánkénti 2 fős elhelyezés lehetőséget nyújt arra, hogy párok együtt éljenek.
Intézményünkben jelenleg négy pár él, akik így megtapasztalhatják a párkapcsolattal együtt járó örömöket és nehézségeket. A párkapcsolatok működtetéséhez, konfliktuskezeléshez, férfi és női szerepek gyakorlásához különböző típusú és mértékű segítséget igényelnek.
Az autonómia kialakulása felé a pároknak lehetőségük nyílik arra, hogy képességeiket gazdagítsák, erősítsék, eljussanak az önálló döntéshozatali képességéig, és megtalálják saját identitásukat, én-azonosságukat.
Az együtt élő négy pár közül egy már össze is házasodott. Az esküvő szervezésében és lebonyolításában a jegyespár és az intézmény dolgozói is tevékenyen részt vettek.
A férj a következőképpen mesélte el a történetet.
„Jó volt a szállón is, igazából szerettem mindenhol lakni, de azért korábban, amikor a párommal már együtt voltunk, az intim szférát nem nagyon tudtuk megoldani, este mindig vissza kellett mennünk a saját szobánkba. Most már 4 éve lesz, hogy kiköltöztünk a támogatott lakhatásba. Azóta hogy így vagyunk, meg is nősültem, itt tartottuk az esküvőt is.
Az ember a TL-ben egy kicsit szabadabb. Az átmeneti szállókon más szabályok vannak. Régebben próbálkoztak, hogy a párok külön legyenek, de sok volt a veszekedés, és ha a párok marják egymást, akkor annak nincs sok értelme. Ezért is jobb a TL, mert a párok egy szobában tudnak lakni. A párommal a TL sokkal jobb, az ember együtt kel, együtt fekszik. Van még egy pár nálunk, ők eljegyezték egymást, sajnos lakodalmat nem tudnak csinálni a pénz miatt. Nekünk volt lakodalmunk, itt volt a központban, nem templomban, de volt valaki, akinek van teológus végzettsége és az áldását adta. Azért volt ez így jó, mert a párom más vallású mint én, és akkor valakinek át kellett volna térnie. Amikor az elején mondtuk Ernő bácsinak, még hülyéskedésnek vette, hogy össze akarunk házasodni. Anyagilag sem voltunk úgy eleresztve, azt gondolta, hogy majd elmúlik. Beszéltünk a segítővel az esküvőről, és mondta, hogy csináljunk meghívót, és odaadtuk Ernő bácsinak. És akkor látta, hogy hát ők akkor mégsem viccelnek. Nem hitte, hogy komolyan gondoljuk, de amikor látta a meghívót, akkor tudta, hogy tényleg össze akarunk házasodni. És megtartottuk, és volt egy kis dínom-dánom, táncolás. Mondjuk nem volt olyan, mint a filmekben, mi nem gyűjtöttünk az elejétől a nagy napra, nálunk nem volt ilyen. De így is nagyon jó volt. Egy meleg napot fogtunk ki, kellemetlen volt az öltönyben, de az ugye kellett. Meg az előtte levő egy vagy két hét volt komoly. Volt egy zakóm, de kicsi volt. Mondtam, hogy én már nem fogok zakóra költeni, ha már van egy. Egy nadrágot vettünk, azt lehetett külön is. Azt mondtuk, hogy nem veszünk zakót, hanem tessék belefogyni. Én szeretek nassolni, és a segítők tudták ezt, és eltettük az egészet a szekrény tetejére, hogy ne is lássam. És sikerült belefogyni. Próbáltam úgy hozzáállni, hogy arra a napra sikerüljön…”