Egy, a COVID-19 járvány gazdasági és társadalmi hatásairól szóló tanulmányban dolgozott a közelmúltban. Mit vizsgáltak?
– A közösség rugalmas ellenálló képességét, azt, hogy egy adott társadalom egy katasztrófa, vagy egy válság hatásaira mennyire tud erőforrásait megőrizve alkalmazkodóan reagálni. A válságok, katasztrófák egyik legsúlyosabb következménye a közösségi - családi, rokoni, baráti – kapcsolatok zavara, vagy még inkább, az elvesztése.
Kedves Munkatársak!
Figyelmükbe ajánljuk a Pünkösdi Teológiai Főiskola ősszel induló Vezetéstudomány Keresztyén Gyakorlata és Keresztény Értékrendű Vezető szakirányú továbbképzését, melyet az alábbi linken ismerhetnek meg. Jelentkezési határidő: augusztus 21.
https://ptf.hu/kepzes/vezetestudomany/
https://ptf.hu/kepzes/kereszteny-ertekrendu-vezeto/
A vezetőképzésen történő részvétel költségtérítésének összegét pozitív elbírálás esetén a módszertan 2/3 részben fedezi, támogatja 5 résztvevő erejéig az alábbi feltételekkel:
A megpályázható ösztöndíj maximális mértéke 160 000 Ft/ félév.
Az 1/3 rész saját erőt a jelentkező hallgató a Magyarországi Baptista Egyház (MBE) számára fizeti be, párhuzamosan a Főiskola képzésére történő jelentkezésével. Amennyiben a jelentkező felvételre és az ösztöndíj támogatás megítélésre kerül, az MBE a teljes féléves összeget egyben fizeti be a támogatott képzésre a Főiskola számlájára, a leendő hallgatóval pedig tanulmányi szerződést köt.
A második félévben a teljes támogatás összegének feltétele a legalább jó minősítésű első féléves tanulmányi eredmény. Alacsonyabb minősítés esetén a féléves támogatás felét, 80 000 Ft-ot tesz hozzá a képzés költségeihez a módszertan, tehát az önerő lesz 160 000 Ft.
A hallgató más ösztöndíjban, a féléves költségtérítést kiváltó támogatásban nem részesülhet.
Az ösztöndíj támogatás iránti kérelmet a modszertan@baptist.hu címre kell benyújtani július 31 éjfélig.
A támogatásban részesülhetnek:
A támogatási kérelemben kérjük a következő dokumentumok megküldését:
szakmai önéletrajz, motiváció bemutatása
Délelőtt 9 óra. Érkezünk a tiszabecsi általános iskolába, ahol a Baptista Szeretetszolgálat működteti segélypontját az Ukrajnából érkező menekültek számára. Bizonytalanul lépünk be az épületbe, körülöttünk nagy a sürgés-forgás, önkéntesek teszik a dolgukat, ennivalót osztanak, egyesek a regisztrációban segédkeznek, mások a konyhán főznek, csomagokat készítenek. Próbálunk az emberek között utat törni, keressük kontaktunkat, aki rövid bemutatkozás után, körbevezet bennünket. Három ember – köztük van ukrán-magyar tolmács is – a tornateremben ragadnak segíteni, ketten a tea-kávé pultnál csatlakoznak a segítőkhöz, majd az adományraktár szippant be két önkéntest, végül az iskola bejáratánál Tündéhez sodródunk, akivel várjuk a Volán társaság sárga buszát. Nincs időnk eszmélni, gondolkodni, már kanyarodik is a bejárathoz a busz, nyílik az ajtó, nyújtjuk a kezünket a leszállóknak, segítünk a súlyos bőröndök lepakolásában, közben próbálunk figyelni, irányítani, informálni. Egy férfi toppan elénk, aki papírt mutogat, négy név van rajta, egy nőt és három gyermeket keres, a kollégája bízta meg, jöjjön értük, juttassa ki őket Olaszországba, ahol egyesülhet a család. Közben kiüresedik a busz, de nincs megállás, pakoljuk fel rá a szendvicsekkel teli dobozokat, a forró teás badellát, vizes palackok sokaságát, csokoládéval és kekszekkel megrakott kosarakat és már zötykölődünk is a határátkelő felé.
Leszállunk a buszról, hideg van, a nap sugarai próbálnak utat törni a felhők mögül, egy kis melegséget adni a határon várakozóknak, a határőröknek, a katonáknak, készenléti rendőröknek és nekünk, önkénteseknek is. Mindenki tudja a dolgát. Tünde rövid utasításokkal irányít bennünket, lepakolunk a buszról, elrendezzük a dobozokat a konténerben, mely raktár és melegedő is a kisgyermekekkel érkező édesanyáknak. Egy kisebb csoport érkezik gyalogosan a sorompó felől, az ő irataik rendben vannak, felszállhatnak a sárga buszra, másokat az irodaépület felé kísérnek, ahol megkapják a belépéshez szükséges papírokat. A katonák segítenek felvinni a súlyos bőröndöket, a tolmács, – aki kárpátaljai, de Tiszabecsre ment másodszor férjhez – elmagyarázza, hogy mindenkinek, aki gyalogosan érkezik, buszra kell szállnia, ami beviszi őket a tiszabecsi iskolába, ott segítenek a továbbutazásban vagy találkozhatnak a rájuk váró családtagokkal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Folyamatos a buszhoz érkező fázó, meggyötört arcú nők, gyerekek, idősek sora, nem értik mi történik velük, miért kell buszra szállniuk, miért nem találkozhatnak az ott várakozó szeretteikkel. Mindenki magyaráz – katonák, önkéntesek, rendőrök, tolmácsok –, segít a csomagjaikban lapuló „otthonuk” cipelésében, közben vizes palackot, szendvicset, a gyerekeknek édességet, meleg teát tuszkolunk a kezükbe.
Miközben a sorompó túloldalán végeláthatatlan a kocsik és a gyalogosan belépésre várakozók száma, próbálunk odajutni, teát és szendvicset osztani, de elzavarnak bennünket, mondván, küldöttséget várnak. Átmegyünk a „garázsba”, kisgyermekes anyukák várakoznak, hogy csatlakozzanak a többiek, aki még nem jutottak át a sorompón. Innivalót, ennivalót nyomunk a kezükbe, hálás tekintettel néznek ránk, köszönömöt rebegnek, és már csomagolják is ki az elemózsiát, majszolják, többen napok óta alig ettek, ittak, aludtak. Bármerre nézünk fáradt, szomorú szemeket látunk, az anyák próbálják terelgetni gyermekeiket, bátorságot, erőt adni számukra.
Már a hatodik kanyar után érkezik vissza a sárga busz, levesszük az újabb szendvicsekkel és üdítőkkel megrakott dobozokat, amikor szusszanásnyi pihenőt engedélyezünk magunknak.
Tünde a konténer mellett eszik egy szendvicset, tizenegyedik napja van itt, Stuttgart mellől érkezett. Látta a hirdetést, hogy egészségügyi végzettséggel várnak önkénteseket a határra, ő szülésznőként dolgozik. Nem gondolkodott, beült az autóba, elköszönt férjétől, három gyermekétől és jött. Ma van az utolsó napja, délután Budapestre utazik, majd haza! „Nagyon hiányzik már a családom!” – sóhajt.
Újabb gyalogosan érkező menekültek, kígyózó autók, küldöttségek, forduló sárga busz, már követni sem tudjuk hányadik. Melegítjük és osztjuk a teát, üdítőt, édességeket.
Délután négy óra, a nap utolsó sugarai próbálnak még halovány melegséget nyújtani, majd elbújik a látóhatár mögött és érkezik a sötétség. A hirtelen beköszöntő fagyos hideg rátelepszik a sorban álló emberekre. Végre, elköszön az Ezredes úr. Rohanva visszük a forró teával megtöltött badellát, szendvicses dobozokat, édességes pakkokat. Osztjuk gyalogosnak, autósnak, aki kér, aki meg nem mer szólni, annak a kezébe nyomjuk. Mindenki hálás, egyre elcsigázottabbak az arcok, éhesek, falják a kapott elemózsiát. Már nem számít ki honnan jött, luxus vagy 25 éves viharvert autóval várakozik Magyarországra belépni, mindegyikben nők, gyerekek, nagyszülők ülnek, férfiak elvétve. Van, aki negyedik napja van úton, tápszert kér a csecsemőjének, más a „garázsban” teszi tisztába gyermekét, a harmadik meleg teáért könyörög, egy 13 éves forma kislány összeesik. Rohanunk, visszük a pelenkát, tápszert, teát, vizet, ennivalót, takarót. Példaértékű az együttműködés katonák, rendőrök, határőrök és önkéntesek között.
18 órakor váltanak fel, felszállok a buszra, fázom, fáj minden porcikám. Tünde vállamra teszi a kezét és szomorúan néz rám: „Fázol?” – kérdezi. „Igen” – válaszolom. „Na, a határon várakozók is ugyanígy fáznak és fáj mindenük! Ezért kell itt lennünk! Adni és segíteni!”
Elszégyellem magam. Igaza van. Örülök, hogy segíthettem, mert én is lehetnék a helyükben, és jólesne egy takaró, egy pohár forró tea és egy finom szendvics.
Hosszú sorokban jönnek az emberek, hozva megmaradt holmijukat, talán mindenüket, múltjukat, remélt jövőjüket. A gyalogosan érkezők fáradtak, csendesek, elfogadják és hálásak a pillanatnyi kis élelemért. Sokan befelé fordulnak. Az autóval érkezők esetében látható, hogy egészen jó körülmények közül indultak el. Nem kevesen érkeztek kifejezetten értékes autókkal, minden bizonnyal jó társadalmi helyzetből, kényelmes életmódot hátrahagyva.
Biztonságosnak vélt, otthonosan berendezett világunk számára ez kiáltó figyelmeztetés, hogy milyen törékenyek vagyunk. Évtizedek gyarapodása, megszokott biztonsága tűnik el napok alatt, és marad helyette egy sötét bizonytalan jövő, tele kényelmetlenséggel, veszéllyel.
Az érkezők legnagyobb része stabil, önálló életmódban élte mindennapjait, talán születése óta. Fel sem merült bennük, hogy valamikor alapvető dolgokban is gondoskodásra szorulnak. A krízis betört, legtöbben rászorulók lettek, egy időre biztosan. A szociális munka képzésének, továbbképzésének alapvető formája a terepen való jelenlét, tanulás az élethelyzetekből. Azt is mondhatnánk, hogy a találkozás a „rosszal”, közelről, a tanulás, a lélekfejlesztés egyik módja.
A többnyire szörnyű híreket a fotelből néző, elégedetlen fogyasztó polgárok számára a testközeli találkozás a menekültekkel lehetőség a jó gyakorlására, életünk jobb megbecsülésére, lélekfejlesztésre. Lépjünk ki kényelmi zónánkból: az önkéntes munka, az adományozás, a befogadás, a figyelmesség tapasztalatával és jobb lélekkel fogunk visszatérni.
Önkéntes munka. Tiszabecs, általános iskola, március 9, reggel 9 és este 7 óra között. A pár napja már ott dolgozók szerint ez egy könnyebb nap volt, számomra, aki krízishelyzetben még nem dolgoztam, sűrű és új tapasztalatokkal teli. Az általános iskola épületében kialakított segítőponton dolgozók fő feladata, hogy a határt gyalogosan átlépőknek rövid pihenési lehetőséget, ellátást, kis testi-lelki felfrissülést kínáljanak, majd rövid időn belül továbbsegítsék úti céljuk felé. Ide olyan embereket hoznak a határról, akiknek van kapcsolatuk Magyarországon vagy külföldön, tudják, hogy hova mennek, de nem tudják, hogyan jutnak el oda…
A Baptista Szeretetszolgálat a válság első jeleire felkészült a Nyugat-Ukrajnába érkező belső menekültek ellátására az ukrán határ térségében, és készen állt a lehetséges ukrajnai segítségnyújtásra is. Élelmiszereket, konzerveket, bébiételeket, ivóvizet, alapvető higiéniai termékeket és téli ruházatot csoportosítottak át a dunántúli logisztikai központunkból a mátészalkai raktárbázisba, majd idővel egymás után bérelték a szabolcsi térségben a raktárhelyiségeket, növelve ezzel a lehetőségeket. Feltérképezték a térségben lévő baptista szociális és oktatási intézmények segítségnyújtó kapacitását a menekültek elhelyezése érdekében és készültségbe helyezték a HUBA-Rescue24 speciális mentőcsapatot egy lehetséges egészségügyi segítségnyújtás érdekében. Ez egyébként idővel Tiszabecsen meg is valósult…
Még 1989-ben, amikor a hitre jutás útján a végső lépéseket tettem meg, egy jó barátom kezembe adta Elizabeth Elliot könyvét, amely A Mindenható árnyékában – Győztesen a gyöngykapun át címet viseli. Ebben a műben a szerző a vértanú halált halt férje, Jim életét és misszióját ismerteti. Az aukák között misszionáló fiatalember kedvenc mondása – és élete mottója – ez volt:„Nem bolond az, aki odaadja, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el.” Jim Elliot ezt a gondolatot Jézus Krisztus szavaira alapozva fogalmazta meg: „Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt. De aki értem elveszíti az életét, az megmenti azt” (Lk 9,24.).
Szociális módszertani központunk mozgalmas őszt tudhat maga mögött. Az elmúlt időszakban nem egyszer figyeltük izgatottan a híreket, és fontolgattuk, hogy vajon számos tervünk, amelyek megvalósítására a harmadik hullám után lelkesen és sok energiával készültünk – a tavalyi évhez hasonlóan –, füstbe mennek-e, vagy esetleg át kell alakítanunk őket, és részben vagy egészben az online térben megrendeznünk. Istennek hála, az összes tervezett programunkat személyes jelenléttel tudtuk megrendezni.
A Baptista Integrációs Központ Soroksár 1 telephelyén (XXII. Grassalkovich út 294.) évek óta biztosítunk könyvtári szolgáltatást, amelyet két ott élő lakó működtet.Az ott dolgozók a Rehab Force Nonprofit Kft. szociális szolgáltatásának fejlesztő foglalkoztatása keretében látnak el napi 4-5 órában segítő munkát, felváltva délelőtti és délutáni nyitvatartással.
Folytatva a baptista fenntartású szociális intézményekben szolgáló hitéleti vezetők bemutatását, ezúttal Kiss Jánossal, a Benita hitéleti igazgatójával és szolgálatával ismerkedhetünk meg. A Benita Nevelőszülői Hálózatot 2013 tavaszán alapította a Debreceni Baptista Gyülekezet, azóta Magyarország egyik meghatározó nevelőszülői hálózatává nőtte ki magát: hét megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár) több mint 120 településen látnak el nevelőszülői otthont nyújtó ellátást.
Katona Gergely podcast beszélgetéseinek harmadik epizódjában a Baptista Szolgáltató Centrum telephelyvezetőjével, Kutiné Ádám Szilviával beszélget a hajléktalanok között végzett sokrétű és nem mindig egyszerű munkájáról, hivatásról, elhívásról és egy kicsit a magánéletéről is. Az interjú rövidített és szerkesztett változatát írásban is közreadjuk.
A Magánterület egy programsorozat, lényegében egy esti társalgó, a Baptista Szociális Módszertani Központ szervezésében. A baptista szociális segítő munka területén sok százan dolgoznak, és több ezren kapnak valamilyen ellátást szinte minden nap. A szervezetben fizikailag közelebb lévő dolgozók még ismerik egymást valamennyire, de a munka világán túl alig tudunk valamit a másik munkatársról, ellátottról, emberről. Ezért havonta egyszer, a harmadik csütörtök este kinyílik egy kapu, és a napi munkán túl betekinthetünk valakinek a gondolkodásába, hitébe, tevékenységébe. Mai beszélgető partnerünk Gyurok Ernő.
A baptista fenntartású szociális intézményekben szolgáló hitéleti vezetők közül másodikként Bacsó Benjáminnal, a BTESZ hitéleti igazgatójával készítettünk interjút munkájáról, feladatairól és személyes tapasztalatairól.
A hajdúböszörményi MBE Emmaus Idősek Otthona az utóbbi hetekben izgatottan készül arra, hogy videóra vegye a saját Jerusalema-verzióját. Az örömtánc kihívás Afrikából indult világhódító útjára a koronavírus járvány idején. Az üzenete, hogy mutassuk meg az örömöt és a boldogságot nehéz helyzetben is, sokunkban visszhangra talált. Hazánkban a járvány éppen lecseng, de az üzenet továbbra is aktuális. Így gondolja ezt Bárdosné Révész Ágnes, intézményvezető is, akivel az alábbi interjú készült.
A szakemberek régóta kutatják az állat és az idős, beteg ember kapcsolatát. A háziállatok, a lovak, kutyák, macskák közelsége köztudottan jó hatással van mindannyiunkra, de miért vannak különösen jó hatással a beteg, fogyatékos, vagy idős emberek életére, gyógyulására? A kérdést egyetlen mondattal megválaszolhatjuk: az állatok úgy fogadják el az embert, ahogy van. Jelenlétük ellensúlyozza a kitaszítottság érzését…
Sok idős embernél tapasztaltam, milyen nehezen viselik el, hogy kiröppennek a gyerekek. Amikor magukra maradnak, amikor meghal a párjuk, még rosszabb. Túl sokat vannak egyedül, s befelé fordulnak. A régmúlt dolgai, és főleg a fájó pontok, kerülnek előtérbe. Ha ekkor nem sikerül egy olyan elfoglaltságot találni a számukra, amivel le tudják kötni magukat, ami elvonja a figyelmüket az egyedüllétről, akkor a mentális leépülés mellett fizikailag is egyre gyengébbek lesznek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minél több olyan programot indítsunk, amibe ők is bevonhatók. Arra azonban vigyázni kell, nehogy kisebbrendűnek érezzék magukat. Ezért minél hamarabb sikerélményhez kell juttatni őket. Ez ugyanis az öröm forrása, ami további munkára, alkotásra ösztönzi őket. Számomra is öröm, ha másokat sikerül megtanítani valamire, vagy eljuttatni a kész alkotásig, ami nekik örömet jelent.
A személyi asszisztencia szolgáltatás egy olyan egyéni szükségletekre épülő rendszer, amely számos nyugat-európai és skandináv országban elérhető. Napjainkban már a kelet-közép-európai és balkáni régiókban is erősek a kezdeményezések a szolgáltatás bevezetésére, illetve vannak államok, amelyek már rendelkeznek is személyi asszisztencia törvénnyel (pl. legújabban Szlovénia is). Az Önálló Életvitel Európai Hálózatában (ENIL) szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ezekben az országokban nagyon hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük a felhasználóknak, mint korábban a fejlett országok úttörőinek.
(Részlet a Támogatott élet című kiadványunkból Bp, 2021. p. 182-185)
A Baptista Szeretetszolgálatnál nagyon sokrétű munka folyik. A magyarországi és a külföldi segélyakciók és jószolgálati munka mellett, a Szeretetszolgálat számos nevelési-oktatási, szociális és gyermekjóléti intézmény fenntartója is. Ez utóbbi téren lényegében országszerte minden ellátotti csoport (fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybeteg személyek, időskorúak, gyermekek, hajléktalanok hátrányos helyzetű családok, romák) körében tevékenykedik. Március elején dr. Steiner József lelkipásztorral, a Baptista Szeretetszolgálat országos hitéleti igazgatójával beszélgettünk erről a különleges szolgálatról, feladatairól és a hétköznapi kihívásokról.
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy miért vállalok önkéntes munkát, akkor általában ezt válaszolom: azért, mert szükség van rám. Egyik ismerősöm nem érte be ezzel a válasszal, értetlenkedve faggatott tovább. „Népes családod van, három gyermeked, két unokád, biztosan szükség van rád otthon is!” Igen, mindent megtennék a családomért, de nem mindenkinek van családja, hozzátartozója, akire számíthat a bajban.